A gyógyfürdős regeneráció a vízben kezdődik, de a pihenőben teljesedik ki

A gyógyfürdőben sokan elkövetik ugyanazt a hibát: az egyik meleg medencéből mennek a másikba, pihenő nélkül. Pedig a két gyógyvizes „merülés” közötti szünet élettani szükséglet.

A meleg víz hatására az erek kitágulnak, csökken a vérnyomás, gyorsul a pulzus, az izmok ellazulnak. A test ilyenkor alkalmazkodik a hőterheléshez. Ez önmagában hasznos folyamat, javítja a keringést és csökkenti az izomfeszülést. De terhelés is. A szív- és érrendszer keményen dolgozik.

Ha szünet nélkül ülünk át a következő medencébe vagy nem adunk magunknak pihenőidőt, a szervezetnek nem lesz lehetősége a visszarendeződésre. Ilyenkor gyakoribb a szédülés, a hirtelen vérnyomásesés, a gyengeségérzés. Különösen igaz ez az idősebbeknél, a magas vérnyomással élőknél vagy azoknál, akik eleve érzékenyebbek a hőre.

A pihenőidő alatt több fontos dolog történik. A keringés stabilizálódik, a pulzus normalizálódik, a testhőmérséklet csökken. Az idegrendszer is „feldolgozza” az ingert. A meleg víz a paraszimpatikus idegrendszert aktiválja, ami ellazít. De ennek is kell idő, hogy valódi regenerációvá váljon, ne csak átmeneti kimerüléssé.

Gyakorlati ajánlásként általában 15–20 perc gyügyfürdőzés után érdemes legalább 10–15 perc pihenőt tartani. Leülni vagy lefeküdni, árnyékban vagy pihenőtérben. Fontos a folyadékpótlás is, mert a meleg víz fokozza a folyadékvesztést még akkor is, ha ezt nem érezzük intenzív izzadásként.

A gyógyfürdőzés nem verseny. Nem attól hatásos, hogy mennyi időt töltünk a vízben egyhuzamban. Épp ellenkezőleg. A váltakozás, a terhelés és a pihenés ritmusa adja a valódi élettani előnyt.

Ha hagyjuk a testet két gyógyvizes merülés között megnyugodni, nemcsak biztonságosabb lesz a fürdőzés, hanem hatékonyabb is. A regeneráció a vízben kezdődik, de a pihenőben teljesedik ki.