Főoldal / Blog hírek / Tavaszi fáradtság ellen wellness

Tavaszi fáradtság ellen wellness


Télen a szervezet maghőmérséklete néhány tized celsius fokkal alacsonyabb, mint nyáron. Ez lassítja az anyagcserét, vagyis a szervezet ilyenkor egyfajta mini-hibernációba kerül. Ami ráadásul több alvási hormon termelődéssel és kevesebb energiával is párosul. Aztán amikor jön a tavasz, erősebb lesz a napfény, a testhőmérséklet emelkedik, az erek kitágulnak és a vérnyomás csökken. Illetve a fény hatására elkezd több szerotonin, azaz “aktivitás hormon” termelődni. A szervezet azonban nem képes egyik napról a másikra alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, aminek a hatását különféle tünetek formájában érezhetjük is.

Tavaszi fáradtság ellen wellness

Nagyjából két-három hét szükséges ahhoz, hogy minden beálljon a kellő ritmusba. De nem csak az idegrendszerben zajló folyamatok járulnak hozzá ahhoz, hogy a tavasz kezdetén kedvetlenebbek, fáradtabbak vagyunk. Ilyenkor, az évszakváltáskor gyakoribbak a betegségek is, illetve a nappali-éjszakai hőmérséklet ingadozás is terhelést jelent az ereknek és a keringésnek.

Mik a tavaszi fáradtság tünetei?

Amíg nem sikerül alkalmazkodni, előfordulhat fejfájás, fáradtság, szédülés, ingerlékenység, szomorú hangulat. Különösen az idősödőknél és a keringési panaszokkal küzdőknél jelentkezhetnek erőteljesebben a tünetek.

És, hogy miként segíthetünk a szervezetnek a gyorsabb átállásban?

A mozgás, a könnyű, vitamindús ételek fogyasztása és a sok víz segíthet. De jelentős hatást várhatunk egy-egy kiadós wellnesstől is. A szaunázás és a hűtőfürdő, a Kneipp-hidroterápia különösen hatékony. A hideg-meleg váltakozásával járó kezelés stabilizálja a keringést, edzi az érrendszert, ezáltal kevésbé leszünk érzékenyek a fent említett belső hőmérséklet-ingadozásra. Ezek a gyakorlatok segítenek az egész testet aktiválni és gyorsabban visszaállítani a ritmust.

Persze csakis akkor szaunázz, ha ezt az egészségi állapotod lehetővé teszi.

Fontos egyébként tudatosítani, hogy a szervezet belülről kifelé alkalmazkodik a tavaszhoz. Vagyis az étrendre való odafigyelés mellett a wellness keringéstámogató hatásától is komoly eredményre számíthatunk.

Kipróbálnád?

Amennyiben szívesen enyhítenél wellness-szel az évszakváltás okozta tüneteken, várunk a sárvári fürdőben. Szaunával, Kneipp-taposóval és egyéb energetizáló spa szolgáltatásokkal várunk. Mutatjuk a részleteket.

További cikkek

Kedvezményes nyugdíjas wellness Sárváron - Harmónia Hotel

Kedvezményes nyugdíjas wellness Sárváron - Harmónia Hotel

Milyen egy ideális wellness nap nyugdíjasként Sárváron? Kényelmes reggeli, nyugodt fürdőzés a gyógyvízben, egy kis szauna és sok pihenés, lehetőleg úgy, hogy a szállástól a fürdőig se kelljen...

Tovább
Könnyebb felállás, biztosabb lépések: mit adhat a rendszeres gyógyfürdőzés?

Könnyebb felállás, biztosabb lépések: mit adhat a rendszeres gyógyfürdőzés?

Idősebb korban a jó fizikai állapotot nem feltétlenül az mutatja meg, milyen gyorsan tudunk sétálni vagy hány kilométert teszünk meg egyetlen nap alatt. Sokkal beszédesebb lehet egy egészen...
Tovább
A pihenés lett az új státuszszimbólum?

A pihenés lett az új státuszszimbólum?

Sokáig az számított sikeresnek, aki mindig elfoglalt volt. Korán kelt, későn végzett, tele volt a naptára, és még hétvégén is „haladt valamivel”. Most mintha lassan fordulna a kocka. Egyre többen...

Tovább