Főoldal / Blog hírek / “Bűnözés” a wellness alatt: mértékletesen kötelező

“Bűnözés” a wellness alatt: mértékletesen kötelező


“Bűnözés” a wellness alatt. Ne vigyük túlzásba, de egy kevés azért megengedett. Mire gondolunk? A szakértők úgy tartják, hogy a 20 százalék mozgás, az 50 százalék passzív regenerálódás mellett 30 százalék “bűnözés” is belefér. Ami - a “bűnözés” aránya - egyébként nem csak egy engedmény saját magunkkal szemben, hanem egyfajta szükséglet is.

“Bűnözés” a wellness alatt: mértékletesen kötelező

Hiszen egy pohár finom bor vagy egy vacsora utáni desszert inkább jutalom, mint valódi “bűnözés”. 

Ez a jutalom pedig fontos szerepet játszik a mentális regenerálódásban. A tudatos kényeztetés – amikor úgy érezzük, hogy „ezt megérdemlem” – pozitív hatással van az érzelmi feltöltődésünkre.

Fontos azonban a mértékletesség: a túlzott kényeztetés kontraproduktív lehet. A lényeg, hogy megmaradjon az élmény faktora, és a “bűnözés” valóban örömet szerezzen, elősegítve az endorfin termelést, ami javítja a közérzetet és csökkenti a stresszt.

A Harvard Medical School egyik kutatása is igazolja a fentieket. A felmérésük eredménye alapján is úgy tűnik, a relaxáció és a kellemes élvezetek fokozzák a stresszcsökkentést és elősegítik a mélyebb mentális regenerációt. De a Journal of Positive Psychology is hasonlókat közöl: eszerint a tudatos, mértékletes, jól megérdemelt kényeztetés hosszabb távon növeli a jóllétet.

Az egészséges bűnözés tehát nemcsak megengedett, hanem fontos eleme is a wellness napoknak. Mértékkel élvezve segíti a fizikai és mentális regenerálódást, és pozitív hatással van az érzelmi állapotunkra. Egy jól megérdemelt desszert vagy egy pohár bor nem csupán kényeztetés, hanem a stresszoldás és a feltöltődés hatékony eszköze is. Tartsuk szem előtt a helyes arányokat, és élvezzük ki a wellness minden pillanatát!

További cikkek

Találkozzunk a szaunában? - A szauna már nem csak az énidőről szól

Találkozzunk a szaunában? - A szauna már nem csak az énidőről szól

Volt idő, amikor a szaunázás nagyjából úgy nézett ki, hogy az ember bement, leült egy törölközőre, igyekezett nem túl feltűnően szenvedni a felső padon, majd néhány perc múlva elégedetten...

Tovább
A rendszeres edzés természetes. Heti egy kis regeneráció, gyógyfürdő vagy szauna miért ne lehetne az?

A rendszeres edzés természetes. Heti egy kis regeneráció, gyógyfürdő vagy szauna miért ne lehetne az?

Az edzés valahogy könnyen bekerül a naptárba. Kedd este pilates, csütörtök reggel futás, hétvégén egy hosszabb séta. Még akkor is próbáljuk tartani, amikor semmi kedvünk hozzá, mert tudjuk, hogy a...

Tovább
Kedvezményes nyugdíjas wellness Sárváron - Harmónia Hotel

Kedvezményes nyugdíjas wellness Sárváron - Harmónia Hotel

Milyen egy ideális wellness nap nyugdíjasként Sárváron? Kényelmes reggeli, nyugodt fürdőzés a gyógyvízben, egy kis szauna és sok pihenés, lehetőleg úgy, hogy a szállástól a fürdőig se kelljen...

Tovább