Főoldal / Blog hírek / Egyedül gyógyfürdőzni? Néha ez a legjobb program!

Egyedül gyógyfürdőzni? Néha ez a legjobb program!


Van az a nap, amikor szereted az embereket, csak éppen nem szeretnél senkihez alkalmazkodni. Nem haragszol senkire, nem vonulsz el sértődötten a világ elől, egyszerűen jól esne néhány óra, ami kizárólag rólad szól. Fogod a fürdőtáskádat és elindulsz gyógyfürdőzni. Egyedül. Nem azért, mert nincs társaságod, hanem mert most éppen így szeretnéd.

Egyedül gyógyfürdőzni? Néha ez a legjobb program!

Furcsa, hogy ezt néha még magyarázni kell. Mintha az egyedül töltött idő valamiféle hiányállapot lenne, amit gyorsan orvosolni kell. Pedig az egyedüllét és a magány korántsem ugyanaz. A pszichológiában külön fogalom is létezik rá: solitude. Ez az az állapot, amikor nem veszünk részt társas interakcióban, és végre egy kicsit önmagunkra figyelhetünk. Ha ezt szabadon választjuk, kifejezetten jóleső élmény lehet.

És ezt nem csak mi gondoljuk így. A Scientific Reports folyóiratban 2023-ban megjelent kutatás 178 ember mindennapjait követte 21 napon keresztül. Az eredmények szerint azokon a napokon, amikor a résztvevők több időt töltöttek egyedül, kevesebb stresszről és nagyobb autonómia érzésről számoltak be. Ugyanakkor a magányérzetük is erősödhetett. Ez utóbbi összefüggés viszont enyhült, amikor az egyedüllét a saját döntésük volt. Vagyis nagyon nem mindegy, hogy egyedül maradunk, vagy mi magunk választjuk az egyedüllétet.

És hol lehetne ezt kellemesebben gyakorolni, mint egy gyógyfürdőben? A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő nyugodt gyógyfürdő részlegében például senkivel nem kell egyeztetned, melyik medencébe ülj, mennyi ideig pihenj, vagy mikor tarts szünetet. Nem kell beszélgetést fenntartanod, mások igényeit figyelned, vagy egy közös program menetrendjéhez igazodnod. Egyszerűen csak élvezheted a kellemesen meleg vizet és azt a ritka luxust, hogy most senki nem vár tőled semmit.

Persze eleinte szokatlan lehet, hogy senkivel nem kell megosztanod az élményt. De talán éppen ez benne a legérdekesebb: megtapasztalni, milyen az, amikor a saját társaságunk is elég.

Mert miközben a hétköznapjaink jelentős részét másokhoz igazodva töltjük, néha igazán jólesik, ha végre mi dönthetünk minden apróságról.

És ehhez még csak messzire se kell utazni. Elég néhány óra a gyógyfürdőben. Ezúttal csak magaddal.

A sárvári fürdő belépőjegy árai itt.

További cikkek

Egyedül gyógyfürdőzni? Néha ez a legjobb program!

Egyedül gyógyfürdőzni? Néha ez a legjobb program!

Van az a nap, amikor szereted az embereket, csak éppen nem szeretnél senkihez alkalmazkodni. Nem haragszol senkire, nem vonulsz el sértődötten a világ elől, egyszerűen jól esne néhány óra, ami...

Tovább
Szaunaszeánsz mint társasági program: gyertek a barátokkal együtt Sárvárra!

Szaunaszeánsz mint társasági program: gyertek a barátokkal együtt Sárvárra!

Péntek vagy szombat este nem feltétlenül kell bárba vagy étterembe menni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a barátainkkal. Ma már a közös szaunázás is teljesen „legális” társasági program lehet.
Tovább
Miért nem mindig a legmelegebb medence a legjobb választás?

Miért nem mindig a legmelegebb medence a legjobb választás?

Ismerős az érzés, amikor egy hűvös napon végre eljutunk a fürdőbe, és szinte mágnesként vonz minket a legmelegebb medence? Beleereszkedünk a vízbe, elégedetten felsóhajtunk és arra gondolunk: na,...

Tovább