A szabadság, a munka és a 48:4 arány - Nálad megvan?
Ahhoz, hogy a pörgős mindennapokat ellensúlyozni tudjuk és kiegyensúlyozottak maradhassunk, évente 4 hét szabadságra lenne szükség - állítják a kutatók.
Ami elsőre ugyan soknak tűnik, valójában azonban egyáltalán nem túlzás. Persze mindez nem azt jelenti, hogy egyhuzamban kellene 4 hetet kivenni. Természetesen egész évre arányosan elosztva lehet igazán optimális a szabadság-munka aránya, illetve mennyisége.
És ide kapcsolódik egy másik ajánlás, miszerint érdemes a 3:1 arányra is figyeli a rendelkezésre álló szabadság elosztását tekintve. Ez annyit jelent, hogy három havonta igyekezzünk legalább egy-egy hosszú hétvégét beiktatni.
A hosszabb vakációra pedig természetesen nyáron kerítsünk sort.
De mi történik, ha nem szánunk kellő időt a teljes kikapcsolódásra?
A Heart Study nevű kutatás szerint például azok az emberek, akik nem vesznek ki éves szabadságot, 30 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak szívrohamot, mint azok, akik rendszeres szabadságra mennek. Ráadásul ahogy a szakemberek mondják: a hosszabb szünetek, mint például egy kiadós nyaralás, lehetővé teszik, hogy az agy kikapcsoljon és új perspektívákat találjon. Ez növeli a kreativitást és a problémamegoldó képességeket, ami hosszú távon javítja a munkateljesítményt.
De a rövid pihenésnek is nagyobb hatása van, mint azt egyesek gondolják. Azok, akiknél rendszeres a hosszú hétvége, sokkal kiegyensúlyozottabbak, fókuszáltabbak, és úgy általánosságban magasabb a jóllét szintjük.
Aminek természetesen a munkára is van hatása. A gyakori, de rövidebb szabadságok megakadályozzák a hosszabb időszakok alatti kimerülést, így folyamatosan magas szinten tarthatják a munkahelyi teljesítményt.
Szóval a pihenés nem luxus. A tartalmas szabadság, a rendszeres, élményekkel teli hosszú hétvégék szükségesek ahhoz, hogy az egészségünk rendben legyen és elégedettek lehessünk az életünkkel.
Te is fontolgatod, hogy egy kiadósabb pihenésre indulsz? Térképezd fel, mi mindent kínál a sárvári fürdő. Medencék kint és bent… Számtalan spa és wellness szolgáltatás.
És persze páratlan szállásajánlatok. Tudj meg többet! Íme, a VitalMed ajánlatai.
További cikkek
Találkozzunk a szaunában? - A szauna már nem csak az énidőről szól
Volt idő, amikor a szaunázás nagyjából úgy nézett ki, hogy az ember bement, leült egy törölközőre, igyekezett nem túl feltűnően szenvedni a felső padon, majd néhány perc múlva elégedetten...
A rendszeres edzés természetes. Heti egy kis regeneráció, gyógyfürdő vagy szauna miért ne lehetne az?
Az edzés valahogy könnyen bekerül a naptárba. Kedd este pilates, csütörtök reggel futás, hétvégén egy hosszabb séta. Még akkor is próbáljuk tartani, amikor semmi kedvünk hozzá, mert tudjuk, hogy a...
Kedvezményes nyugdíjas wellness Sárváron - Harmónia Hotel
Milyen egy ideális wellness nap nyugdíjasként Sárváron? Kényelmes reggeli, nyugodt fürdőzés a gyógyvízben, egy kis szauna és sok pihenés, lehetőleg úgy, hogy a szállástól a fürdőig se kelljen...