Napvédelem a strandon - Figyelj a tükröződő fényre is!
Amikor a Nap káros sugarai elleni védekezésről beszélünk, legtöbbször csak a közvetlen napfényre gondolunk. Pedig nagyon fontos lenne számításba venni a tükröződő fényt, például strandoláskor a víz felületéről visszaverődő UV-sugárzást.
Kevesen tudják, de a Nap UV-sugárzásának 10 százalékát a víz visszatükrözi. Ami elsőre nem hangzik túl soknak, valójában mégis komoly rizikófaktor a bőr egészségét nézve. És ugyanez a helyzet a strandon lévő homokkal is. Sőt, a szakértők szerint a homok esetében 20 százalék a visszatükrözött UV-sugarak mennyisége.
Mindez azt jelenti, hogy nem csak a közvetlen napsugárzás ellen kell védekezni. Sajnos problémát okozhat az is, ha a vízről vagy a strandon lévő homokról visszatükröződő napfénnyel nem foglalkozunk.
Szakértők emiatt azt javasolják, hogy amennyire csak lehet, legyünk alaposak a napvédő krém használatát tekintve. Igaz, a krémek nagy része vízálló, ennek ellenére a vízbe merüléskor a hatásuk csökken. Ezt fontos számításba venni.
És ha már itt tartunk: a víz alatt sincs biztonságban a bőrünk a Nap káros sugaraitól. A SunSmart közlése szerint a víz felszíne alatt fél méterrel az UV-sugárzás mértéke 40 százalékos. A káros UV-sugárzás elkerülése érdekében legalább 2,5 méter mélyre kellene merülni.
Így hát, ha strandolni mész, vedd számításba, hogy a víz felszíne tükrözi a Nap UV-sugarait, és a víz alá merülve se tudjuk teljesen megóvni a bőrünket a napfénytől.
Fontos, hogy körültekintőek legyünk a napvédelem terén, minimum fél óránként kenjük be magunkat. És ne csak felületesen, hanem mélyen dörzsöljük a bőrbe, és a nem látható helyeket se hagyjuk ki.
Tegyél így akkor is, amikor Sárvárra jössz strandolni!
További cikkek
Találkozzunk a szaunában? - A szauna már nem csak az énidőről szól
Volt idő, amikor a szaunázás nagyjából úgy nézett ki, hogy az ember bement, leült egy törölközőre, igyekezett nem túl feltűnően szenvedni a felső padon, majd néhány perc múlva elégedetten...
A rendszeres edzés természetes. Heti egy kis regeneráció, gyógyfürdő vagy szauna miért ne lehetne az?
Az edzés valahogy könnyen bekerül a naptárba. Kedd este pilates, csütörtök reggel futás, hétvégén egy hosszabb séta. Még akkor is próbáljuk tartani, amikor semmi kedvünk hozzá, mert tudjuk, hogy a...
Kedvezményes nyugdíjas wellness Sárváron - Harmónia Hotel
Milyen egy ideális wellness nap nyugdíjasként Sárváron? Kényelmes reggeli, nyugodt fürdőzés a gyógyvízben, egy kis szauna és sok pihenés, lehetőleg úgy, hogy a szállástól a fürdőig se kelljen...