Őszi szorongás - Mit tehetünk ellene, hogyan segíthet a gyógyfürdőzés?
Sokunknál jelentkezik, mégis kevesen ismerjük fel, hogy érintettek vagyunk. Ez az őszi szorongás.
Aminek egyébként a többi szorongás típustól eltérően nincs nyilvánvaló külső kiváltó oka. Egyszerűen a körülmények összessége hozza létre. Úgy, mint a napfény mennyiségének csökkenése, ami egyebek mellett a szerotoninszint mérséklődésével is együtt jár. És ez hatással van az étvágyra, az alvásra és úgy általánosságban a hangulatra... Ráadásul a napfény csökkenése miatt megemelkedik a melatonin hormon szintje is, ami álmosságot és energia szint csökkenést is kiválthat.
Aztán ott a bőrünket érő napfény hatására termelődő D-vitamin mennyiségének csökkenése is. A kutatások szerint mindez összefüggésbe hozható a depressziós tünetek jelentkezésével. Ahogy az egyéb környezeti hatások is. Mint a munkahelyi kihívások, a nyár utáni pörgősebb hétköznapok és az iskolakezdés. Illetve az idő is egyre hűvösebb, aminek fizikai hatásai is lehetnek. Nem mellesleg ilyenkor valahogy máshogy kódoljuk a velünk történteket. A negatív érzelmi spirál miatt az előttünk álló kihívásokat stresszként éljük meg, míg a visszaemlékezésekkor inkább azt látjuk, hogy mi az, amit nem sikerült megvalósítani. Ritkán gondolunk arra, hogy milyen szuper nyarunk volt… Borúsabb lelkiállapotban általában ritkább a hála és az elégedettség érzése.
Mit tehetünk, hogy ne kerüljünk bele az őszi szorongás okozta körforgásába?
A helathline.com szakértői szerint azzal, hogy több időt töltünk a szabadban, mérsékelhetjük a szezonális szorongás kialakulásának az esélyét. Sok szempontból a napfény a kulcs. Illetve a mozgás. Gyakorlatilag bármilyen, szabadban végzett gyakorlattal jelentősen mérsékelhető a tünetek jelentkezésének a kockázata. Úgyhogy ha van rá mód, tegyük rutinná a sportot! Amennyiben ez sikerül, rövid időn belül változást tapasztalhatunk a hangulatunkban.
Aztán ott az étkezés. Nem meglepő módon a szezonális finomságok mindamellett, hogy gasztronómiai élményt nyújtanak, az egészséget, így a jóllét érzést is támogatják.
Mindezek mellett hasznos lehet, ha az évszakváltással egyidőben valami új dologba is belefogunk. Az új kihívások mindig segítenek energikusabbnak maradni. Már amennyiben sikerül módosítani a kilátásokon. Ami szintén egy fontos része a szezonális depresszió megelőzésének. Ahelyett, hogy negatív tapasztalatokat társítunk az őszhöz, legyünk bizakodóak és kreatív módon közelítsünk a változáshoz.
És, hogy mit jelent mindez a gyógyfürdőzés vonatkozásában?
A gyógyfürdőzés hatékony eszköz lehet az őszi szorongás leküzdésében. A meleg vízben való ellazulás oldja a stresszt, javítja a vérkeringést és segít az izmok ellazításában, ami hozzájárulhat a jobb közérzethez. A gyógyfürdőkben eltöltött idő segíthet a test és az elme harmóniájának helyreállításában. Különösen akkor, ha kültéri medencében töltődünk. Itt ugyanis a víz melegén kívül a napfény jótékony hatását is élvezhetjük. Persze ne feledjük a gyógyvízben lévő ásványi anyagok által adott pluszt se. Ezek szintén nagyban fokozzák a testi és lelki jóllét érzését.
Aztán a fürdőzés során lehetőségünk nyílik arra, hogy átgondoljuk a mindennapjainkat is, új célokat tűzzünk ki, majd stressztől mentesen, felfrissülve induljunk neki az őszi időszak kihívásainak.
Ezáltal a gyógyfürdőzés nem csupán fizikai, hanem lelki feltöltődést is nyújthat, segítve minket abban, hogy pozitívabban tekintsünk az előttünk álló hónapokra.
Ne hagyd tehát, hogy téged is elérjen a szezonális szorongás. Amennyire csak lehetséges, közelíts tudatosan az évszakváltáshoz, és előzd meg akár rendszeres gyógyfürdőzéssel a negatív hatásokat.
Természetesen amennyiben úgy érzed, hogy a szorongás leküzdésében segítségre lenne szükséged, ne várj semmire, bátran keress szakembert, aki személyre szóló tippekkel segít majd abban, hogy kiegyensúlyozott lehess a mindennapokban.
További cikkek
A tökéletes nyári fürdőnap ritmusa
Hogyan kell gyógyfürdőben relaxálni? Nem mindenki tudja jól
A gyógyfürdő sokak fejében egyet jelent a pihenéssel: meleg víz, kellemes környezet, lassabb tempó, végre egy kis idő magunkra. Ez alapvetően igaz is, de van egy apró “gond”. Attól, hogy valaki...
Miért olyan meditatív élmény az úszás?
Úszás közben azért érezheted úgy, hogy „kikapcsol az agy”, mert egyszerre több dolog is olyan állapotba terel, ami nagyon hasonlít a meditációhoz.