Főoldal / Blog hírek / A gyógyfürdőzés az emésztést is támogatja

A gyógyfürdőzés az emésztést is támogatja


Gyógyfürdőzni általában azért megyünk, hogy az izmokat, ízületeket ellazítsuk. Illetve, hogy mentálisan kikapcsoljunk kicsit és elűzzük a hétköznapi stresszt. A gyógyfürdőzés azonban ennél sokkal többet ígér. Egy viszonylag friss tanulmány szerint például az emésztést is javítja. Hogyan lehetséges ez?

A gyógyfürdőzés az emésztést is támogatja

A Scientific Reports folyóiratban nemrég megjelent tanulmányban az taglalták, hogy a japán melegvízforrásokban való fürdőzés hogyan befolyásolja az egészséges egyének bélrendszerének egészségét. Kiderült, hogy a rendszeres melegvizes fürdőzés megnöveli az egyes jótékony bélbaktériumok koncentrációját. Ezzel erősítva a bél immunitását.

Mindezek mellett a gyógyfürdőzés az emésztésre is hatással van - erről már a “Psychosomatic Medicine” című folyóiratban írtak. A cikk szerint mindez annak köszönhető, hogy a gyógyfürdőzéskor csökken a stressz, így hatékonyabb lehet a tápanyag felszívódása. Ugyanakkor a termálvizes relaxálás serkenti az emésztőrendszer reflexeit is. Egyebek mellett a béltartalom mozgását és a gyomorsav termelődést. És akkor a gyógyvíz melege még a vérkeringést is fokozza az emésztőszervek körül. Ami tovább növeli a rendszer hatékonyságot.

A gyógyvízben való fürdőzés ugyanakkor a hasizom és belek ellazításában is segít. Ennek következtében enyhülhet a székrekedés és eltávoznak a bélgázok, vagyis összességében kényelmesebb és hatékonyabb lesz az emésztést.

Úgyhogy, amikor gyógyfürdőzésről van szó, ne csak a klasszikus értelembe vett lazításra gondoljunk. A gyógyvíz ennél sokkal többet nyújt: mindamellett, hogy ellazít és mentálisan felfrissít, az emésztést is hatékonyabbá teszi.

Jusson eszedbe ez is, amikor legközelebb Sárvárra jössz. Egy kiadós gyógyfürdőzéssel valóban kívül-belül megújulhatsz.

További cikkek

Milyen melegek a Sárvárfürdő medencéi, és melyiket kinek érdemes választani?

Milyen melegek a Sárvárfürdő medencéi, és melyiket kinek érdemes választani?

A Sárvárfürdő medencéinek vízhőmérséklete nagyjából 22 és 37 °C között változik attól függően, hogy úszásra, élményfürdőzésre, gyerekek pancsolására vagy pihenésre szolgálnak. A családi...

Tovább
Milyen csúszdák és medencék vannak a Sárvárfürdő fedett részlegén?

Milyen csúszdák és medencék vannak a Sárvárfürdő fedett részlegén?

A Sárvárfürdő fedett családi élményfürdőjében egész évben többféle medence és csúszda várja a gyerekeket és a felnőtteket. A beltéri részlegen található hullámmedence, baba- és gyermekmedence, egy...
Tovább
Őszi szünet Sárváron: wellness gyerekekkel és nagyszülőkkel

Őszi szünet Sárváron: wellness gyerekekkel és nagyszülőkkel

Az őszi szünet egyik nagy kérdése minden évben ugyanaz: hová menjünk, ahol a gyerekek sem unatkoznak, de a felnőttek is érzik egy kicsit, hogy szabadságon vannak? Mert egy családi pihenés könnyen...
Tovább